Bár korábban írtunk a Marie Claire Fashion Days fő attrakciójának számító 10 tervező bemutatójáról, a legizgalmasabb produkciót a fiatalok szekciójában láthattuk: az egykori The Four új kollekciójából ugyanis annyi erő sugárzott, mint az összes többiből együttvéve. Azért vártunk eddig az anyag bemutatásásával, mert a napokban készültek el a képek - az alkotók pedig rögtön a fotózás után Los Angelesbe utaztak, hogy átvegyék az egyik legrangosabb nemzetközi designpályázat, a Young Creative Chevrolet európai harmadik helyezéséért járó díját.

 

A The Four négy tervezővel indult, ma már csak hárman vannak - innen az áthúzott logó. Miovác Márton és Kormos Anna Zsófia elsősorban a ruhákra, Gálvölgyi Anett a kiegészítőkre figyel. Legújabb kollekciójuk a Mondaine fantázianevet viseli, ennek megfelelően megjelenik benne az art deco jellegzetes óarany, zöld, fekete színkombinációja, amit nehezebb textilek kísérnek, például a bársony, ami olyan high tech anyagokkal találja szembe magát, mint a neoprén.  

A fényűzés szembenáll a leghétköznapibb gesztusokkal, pontosabban úgy vegyül vele, mint víz a vízzel - például olyan estélyi ruhák formájában, amiket egy hétfő reggel is felvehetünk, akár baseballsapkával. Sorra jönnek az olyan finom egzotikus utalások, mint a marokkói, balinéz textilek, mindenféle ismeretlen karakterek - de mégsem viszik el a kollekciót a folklór irányába. Hogyan védekeznek a hippiség ellen? Kiegyensúlyozott európai szabásvonalakkal, finom minimalizmussal.

Megjelennek a már egy ideje divatos torzított, optikailag roncsolt mintákkal printelt textilek, ami nem annyira egyedi, viszont amikor arab karakterekkel nyomják meg, máris nagyon izgalmas, a felirat hibátlan: a csillogó arany kalligráfia és töredezett printelt textil találkozása.

A kollekció legalább annyira szofisztikált, mint a kepp legfrissebb anyaga - azonban sokkal több szenvedély sugárzik belőle, anélkül hogy érzelmes lenne. Tele van apró meglepetésekkel, de minden többé-kevésbé megtalálja a helyét. Bár kimondottan nem szeretem a felhasított miniszoknya szabásvonalát, mert a modelleket leszámítva alig áll jól valakinek - de amikor a hasíték rejtekébe is valami orientális textil került, meglágyul a szívem. 

Nem telt el nyomtalanul az a félév, amit a tervezők Párizsban töltöttek. Felfedezhetjük benne a párizsi street fashion aktuális kedvenceit, kicsit minden túlméretezett, megjelenik a nagy baseball sapka vagy a vastag kötélen függő, húzott hátizsák. Olyan ez a kollekció, mint egy emlékkönyv, amibe mindent beragasztunk, ami inspiráló számunkra, innen a patchwork- vagy inkább kollázs-jelleg - mégis összetartó sorozatról beszélünk.